Templomtúra Beregben

Az Őszi Károli Közösségi Napok keretében 2017. október 26-án a BTK adminisztratív dolgozói beregi templomtúrán vehettek részt. Tízen vállalkoztak a kirándulásra, és Borsi Attila tanár úr vezetésével reggel 7-kor már útnak is indultak a Móricz által Magyarország utolsó tündéri mezejének nevezett térségbe. A beregi táj számos kis települése rendelkezik egyszerűségében is lenyűgöző, zsindelytetős, gyönyörű, népi reneszánsz virágmotívumos mennyezeti kazettával vagy faragott festett szószékkel ékes, olykor egészen a 12–13. századig visszavezethető múlttal rendelkező református templommal. Ezek közül kollégáink először a „mezítlábas Notre Dame”-nak nevezett, paticsfalú tákosi református templomot, majd a karcsú tornyú csarodai templomot látogatták meg, melyben a 13. század elején készült, „mosolygó szentek”-nek nevezett freskórészletek is láthatók. Eljutottak továbbá a szintén egyedülálló értékeket őrző sonkádi, vámosoroszi és kisszekeresi református templomba, tettek egy sétát a szatmárcsekei csónakos fejfás református temetőben, ahol Kölcsey síremlékét is megtekintették, és megnézték a tiszacsécsei Móricz Zsigmond Emlékházat is. A nap végén a páratlan szépségű beregi táj, a takaros, tiszta kis falvak és a történelmi levegőjű, szemet gyönyörködtető, meghitt templombelsők látványától lelkiekben feltöltődve érkeztek vissza Budapestre.

 

   
   
   

Következő események


Összes esemény

Nyelvvizsgaközpont

Sport a Károlin

Sport a Károlin

Youtube