Bethlen Gábor Kollégium

Cím: 1116 Budapest, Temesvár utca 16–18.
Tel.: + 36 (1) 203 23 84
Fax.: + 36 (1) 204 78 97
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.




Egyetemünk Bethlen Gábor Kollégiuma a Bölcsészettudományi  Kartól – tömegközlekedési eszközök igénybevételével – 25 percre  található Újbudán, csendes, parkos környezetben. A háromszintes  épület 180 fő elhelyezésére nyújt lehetőséget. Négyágyas  szobáink összkomfortosak, főzésre és ételmelegítésre az egyes lakószinteken lévő közös konyha ad lehetőséget. Emellett szintenként található két mosógép, amelyek diákigazolvány ellenében térítésmentesen vehetőek igénybe.


Tanulást és kikapcsolódást a kollégium egész épületében elérhető Wifi szolgáltatás, a tanulószoba valamint a társalgók biztosítanak.

 


Kollégiumunk alapfeladata az Egyetemre felvételt nyert nappali tagozatos és doktori képzésben részt vevő hallgatók elhelyezése a tanulmányi követelmények teljesítésének időtartamára. E meghatározott feladat ellátása érdekében a Kollégium megteremti és folyamatosan biztosítja a tanuláshoz szükséges feltételeket, továbbá lehetőséget nyújt a hallgatók önképzéséhez, tehetségük kibontakoztatásához. Továbbá a Kollégium munkatársai mindent megtesznek az értelmiségi szakember-képzés támogatásáért, valamint a magyarországi református kollégiumi örökség ápolásáért és továbbfejlesztéséért.


Kik nyerhetnek felvételt?
A Bethlen Gábor Kollégiumba elsősorban a Bölcsészettudományi Kar nappali tagozatos államilag támogatott képzésben és nappali tagozatos költségtérítéses képzésben részt vevő hallgatói nyerhetnek felvételt.

Ha a jelentkezések és a férőhelyek száma engedi, szívesen fogadjuk az Állam- és Jogtudományi Kar, valamint a Tanítóképző Főiskolai Kar nappali tagozatos hallgatóit, más egyetemek/főiskolák nappali képzésben részt vevő hallgatóit, illetve Egyetemünk frissen végzett hallgatóit is.

A felvételi folyamat minden esetben az egyetem honlapjáról letölthető jelentkezési lap leadásával kezdődik. Kérjük, hogy a kitöltött jelentkezési lapokat postai úton juttassák el a Kollégium címére (1116 Budapest, Temesvár utca 16-18., „Iroda”) Kérjük, vegyék figyelembe az alább olvasható jelentkezési időszakokat.

Elsőéves hallgatóként bővebb információt az egyetemi felvételi eljárást követően a sikeres felvételről szóló kiértesítésben kapnak (de a felvételi lapokon is találnak alapvető információkat), illetve aEz az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen tehetik fel esetlegesen felmerülő kérdéseiket.

  Jelentkezési időszakok: Beköltözés:
1. Első éveseknek augusztus 10-ig*  
Felsőéveseknek június 20-ig*
A kollégiumi felvételi kiértesítő szerint.
(Levélben v. Neptun üzenetben küldjük.)
2. December 1-től január 31-ig* A Neptunos felvételi kiértesítő szerint.


*Amennyiben lemaradt az adott jelentkezési időszakról, vagy várólistára szeretne jelentkezni, kérjük, érdeklődjön az esetleges lehetőségekről a fent megadott telefonszámon vagy e-mail-címen!

2016/2017. tanévben fizetendő kollégiumi térítési díjak:

a)

az államilag finanszírozott első alapképzésben, első kiegészítő alapképzésben részt vevő nappali tagozatos, valamint az állami ösztöndíjban részesülő doktori képzésben részt vevő nappali tagozatos hallgatóink részére:

13 000,-
Ft/hó/fő

b)

amennyiben a férőhelyek és jelentkezések száma megengedi, költségtérítéses/önköltséges hallgatóink részére:

21 500,- Ft/hó/fő

Szálláshely értékesítés napi/havi díja év közben

a)

az Egyetemmel alkalmazotti jogviszonyban álló személy, valamint református egyházi vendég részére (amennyiben a vendégszobai elhelyezés lehetséges):

2 000,- Ft/nap/fő

b)

más egyetemi/főiskolai hallgató részére (amennyiben a férőhelyek száma megengedi):

25 000,- Ft/hó/fő

c)

kollégista hallgatóink/lakóink/dolgozóink szállásvendégei részére (amennyiben a férőhelyek száma megengedi vagy a vendégszobai elhelyezés lehetséges):

2 500,- Ft/nap/fő

Letölthető dokumentumok:

Első éves hallgatóknak - jelentkezési lap - 2016/2017
Felsőbb éves hallgatóknak - jelentkezési lap - 2016/2017
Külsős hallgatóknak és szállóvendégek részére - felvételi kérelem űrlap - 2016/2017

 

Következő események


Nyelvvizsgaközpont

Sport a Károlin


Nguyen Anasztázia
Gór-Nagy Miklós
Szilágyi Áron
Szabó Gabriella Tímea
Deáki Dóra
Szepesi Bertold
Telegdy Ádám
Beviz Barnabás

Youtube