Pályázati felhívás
a Károli Gáspár Református Egyetem keretei között végzett
sporttevékenységért járó ösztöndíjra
2016/2017. tanév őszi félév

1. Kik pályázhatnak:

A pályázati felhívás azoknak a Károli Gáspár Református Egyetemmel (a továbbiakban: Egyetem) aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező, nappali munkarendű hallgatóknak szól, akik egyetemi keretek között, a tanulmányi követelmények teljesítése mellett aktívan versenyszerű sporttevékenységet végeztek, és ezzel nagymértékben hozzájárultak a sportélet sikereihez és fejlődéséhez.

Sporttevékenységért járó ösztöndíjra jogosultak mindazok, akik a tantervi követelményeken túlmutató sporttevékenységet végeztek aktív félévük során, illetve rendelkeznek már legalább egy lezárt félévvel, emellett az alább felsorolt képzési szintek valamelyikén az Egyetemen teljes idejű képzésben vesznek részt:
     • alapképzés,
     • osztatlan képzés,
     • mesterképzés,
     • felsőoktatási szakképzés,
     • doktori képzés.

Az intézményi sporttevékenységért járó ösztöndíj egy tanulmányi félévre (5 hónap) egyszeri alkalommal folyósított juttatás.

2. Pályázathoz szükséges dokumentumok
     • Kitöltött „Sporttevékenységért járó ösztöndíj pályázati adatlap”
     • Indokolást tartalmazó levél (Maximum 1 oldal terjedelmű, melyben felsorolja a hallgató az esetében beszámítható
       eredményeket. )
     • Kötelezően csatolandó igazolások (A pályázathoz minden benne szereplő adatról igazolást kell mellékelni):
          o Csapattagságot igazoló dokumentum (Sportiroda által kiállított)
          o Edzéseken való részvételről szóló igazolás (csapatkapitány/edző által kiállított dokumentum)
          o Sportrendezvényeken, az Egyetem képviseletében történő részvételt igazoló dokumentum
          o Egyéb beszámítható eredményeket igazoló dokumentumok.

Pályázni csak érvényes, kitöltött pályázati adatlappal, illetve a megfelelő igazolások másolataival lehet. 3 hónapnál régebbi igazolásmásolatot nem áll módunkban elfogadni (kivéve: Sportrendezvényekről szóló igazolás másolata).

3. Az elbírálás szempontjai, pályázat érvényessége, elbírálása:

Az ösztöndíj minden esetben a megpályázott félévet megelőző félévben nyújtott sportéletbeli teljesítmény alapján kerülhet kiutalásra az alábbi szempontok alapján:

Kötelező feltételek:
o A hallgató valamely egyetemi sportcsapat tagja
o A hallgató rendszeresen részt vesz az Egyetem által szervezett edzéseken
o A hallgató egyénileg vagy csapatban képviseli az Egyetemet egy vagy több, a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU), Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS), Budapesti Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (BEFS) vagy valamely magyarországi vagy külföldi felsőoktatási intézmény által szervezett sportrendezvényen.
o A hallgató az egyetemi sportszervezésben jelentős szerepet vállal.
o Nem kért a hallgató a pályázattal érintett tanulmányi félévben óralátogatás alóli felmentést, vagy egyéb kedvezményben nem részesült az egyetemi sporttevékenysége miatt.
További beszámítható eredmények:
o Egyetemi csapat kapitánya.
o Rendszeresen részt vett az egyetemi liga mérkőzésein.
o Rendszeresen részt vett az egyetemi válogatott edzésein.
o Rendszeresen részt vett az egyetemi és szövetségi bajnokságokon.


Csak azok a hallgatók részesülhetnek támogatásban, akik a jelentkezésüket határidőben, formai szempontból az előírásoknak megfelelően nyújtották be. A határidő után leadott pályázatok nem kerülnek elbírálásra.

A 2. pontban meghatározott dokumentumok csatolása kötelező, a csatolandó dokumentumok tekintetében hiánypótlásra a pályázat benyújtását követően nincs lehetőség. A pályázat a határidőre benyújtott dokumentumok szerint kerül elbírálásra.

4. Pályázatok leadásának határideje, helye:

Az ösztöndíj pályázat útján nyerhető el. A pályázati anyagot 2016. október 21-ig (péntek) kell eljuttatni az Egyetem Rektori Hivatalába (1091 Budapest, Kálvin tér 9.) az Egyetem főtitkárának címezve.

A pályázat továbbításának módja:
     • Postai úton (Főtitkár részére),
     • Személyesen: zárt borítékban a Rektori Hivatal Titkárságán leadva (szintén a főtitkár részére).

Az Egyetem a személyes adatok védelméről szóló jogszabályok alapján jár el az adatkezelés során.
További információkat találhatnak a www.kre.hu- n a Hallgatóinknak menüpont Ösztöndíjak és egyéb hallgatói pályázatok oldalon.

Sporttevékenységért járó ösztöndíj pályázati adatlap

Következő események


Összes esemény

Nyelvvizsgaközpont

Sport a Károlin


Nguyen Anasztázia
Gór-Nagy Miklós
Szilágyi Áron
Szabó Gabriella Tímea
Deáki Dóra
Szepesi Bertold
Telegdy Ádám
Beviz Barnabás

Youtube